Piroscipőben - Amikor élmény az álláskeresés


Nyitólap • Cikkek • Amikor élmény az álláskeresés

Amikor élmény az álláskeresés

2017-02-20 11:00

A jó szakemberekért folytatott fokozódó verseny új elvárások elé állítja a kiválasztás területén dolgozókat. Lássuk az új trendet és megvalósítását a gyakorlatban!Az egyre több iparágban jelentkező munkaerőhiány jelentősen átírja a hagyományos felvételi folyamatokat. Különösen igaz ez, ha egy adott pozícióval az Y generációt célozzák meg: a cégek szokatlan versenyhelyzetben érezhetik magukat, amelyből akkor kerülhetnek ki győztesen, ha jelöltjeikre ügyfelekként tekintenek, és a kiválasztás során pozitív élménnyel gazdagítják őket – foglalja össze az új irányt Martis István, a Profession.hu ügyvezető igazgatója.

Friss szemlélet

Az fiatal pályázók számára már magától értetődő, hogy az élet bármely területén egyenrangú partnerként kezelik őket. Ez az igény új gondolkodásmódot kíván a toborzást végző szakemberektől. A váltás azonban nem egyszerű, a kiválasztásban tevékenykedők háromnegyede ugyanis nem tudja behatárolni, a folyamat mely részére vonatkozik az ügyfélélmény – derült ki a vezető álláspiaci portál 2000 fős kutatásából.

Az átállás sürgető: „akár a cégek versenyképessége is veszélybe kerülhet, ha maradnak a korábbi éveket meghatározó felvételi stratégiájánál” – hangsúlyozza Göröcs Lili Melinda, HR partner. „Aki ugyanis nem visz marketinget és fantáziát a folyamatba, biztosan elesik a legjobb, legmotiváltabb munkavállalóktól.

Candidate experience

A „jelöltélmény” fogalma rendkívül sok tényezőből áll össze. „A munkavállalókra ma már egyfajta piacként érdemes tekinteni, amely éppúgy működik, mint a versenyszféra bármelyik területe – ennek megfelelően a bevethető eszközök is hasonlóak. Vagyis az egész folyamat a munkáltatói márkaépítésnél kezdődik. Ezen múlik, hogy az adott vállalat fel tudja-e kelteni a potenciális jelöltek érdeklődését, hogy náluk akarjanak dolgozni” – magyarázza a szakember.

interjú_élmény

Az élmény tehát már a kiválasztás előtt kezdődik, és azután sem ér véget, hogy a megfelelő pályázó felvételt nyert. Az új szemléletet a teljes munkavállalói viszonyba be kell építeni, csak így lehet eredményes, és hosszú távú az együttműködés.

Az álláshirdetések új generációja

A vizuális ingerek rengetegében szocializálódott fiatalok egészen másfajta információkkal érhetők el, mint a néhány évtizeddel korábban születettek. „Mivel nincsenek begyakorolt sémák, sok kísérletezést igényel a leghatásosabb hirdetési módok megtalálása” – osztja meg tapasztalatát Lili. „A közvetlen hangnem elengedhetetlen, a partneri szellemben a hangsúlyok is átrendeződnek: az elvárások helyett sokkal fontosabb, hogy a munkáltató mit tud nyújtani.

Az új hangvételű írott hirdetések mellett a lehetőségek tárháza szinte végtelen: „rendszeresen posztolunk humoros, képes hirdetéseket a facebook oldalunkra, vagy akár rövid videót is bevetünk a legjobb munkaerő eléréséhez. A cél az érzelmekre hatás, de fontos, hogy a hitelesség megmaradjon. Akkor vegyük haverira a tartalmat, ha valóban ez a légkör uralkodik a mindennapokban” – tanácsolja a toborzási specialista.

Kölcsönös bemutatkozás

Ahogy az álláshirdetésben átíródnak a hangsúlyok, úgy ez a teljes kiválasztási folyamatra igaz. A cél már nem csak a jelöltek egyoldalú megismerése, hanem a jövőbeni munkahely bemutatása is. A Munkatársaim.hu kiváló felületet nyújt erre, ahol például fotókat tölthetünk fel az irodáról.

A partnerség végigkíséri a felvételt: „ha a telefonos interjúnkon sikeresen szerepelt a pályázó, e-mailben tájékoztatjuk arról, hogy kikkel fog találkozni személyesen, milyen kérdésekre számíthat, és megosztjuk vele a bemutatkozó videónkat is” – mesél a gyakorlatról Lili. Az állásinterjúra érkezve a potenciális munkatárs fontos benyomásokat szerez, amelyek mind az élményhez tartoznak: hogyan fogadják a recepción, megkínálják-e kávéval, milyen az alaphangulat.

Az interjút is a kölcsönösség jegyében ajánlott felépíteni: a jelöltekhez intézett releváns kérdések után biztosítani kell a visszakérdezés lehetőségét is. „Minden pályázó hírünket viszi, ezért nem mindegy, milyen hangulatban zajlik a beszélgetés, még akkor is, ha nem egymást keressük” – foglalja össze a szakember.

Visszacsatolás

Bár ennek jelentőségével mindenki tisztában van, időigényessége miatt mégis gyakran elmarad, ami nagy hiba! „Kritikus helyzet megindokolni, miért nem felelt meg egy jelentkező, de mégis fontos a valós vélemény, mégpedig úgy megfogalmazva, hogy az számára egyszerre befogadható és hasznos is legyen – osztja meg nézőpontját Lili.

Az állásportál újításaként a jelöltek is értékelhetik a mögöttük álló élményt: egy kérdőíven adhatnak visszajelzést, hogyan érezték magukat a kiválasztás során. Apró gesztus ez a munkáltató részéről, mégis hatalmas mérföldkő abban a folyamatban, amely épp most hangolja át a hagyományos toborzási gyakorlatot.

A Profession.hu csapata a legkorszerűbb eszközöket veti be, hogy  kiválogassa egy adott pozíció optimális jelöltjeit. Ez idő- és energiamegtakarítást jelent, a felszabadult energiaforrások így a minél élménytelibb állásinterjúztatásra fordíthatók. Ráadásul adatbázisunkban több százezer önéletrajz is rendelkezésre áll, amely naponta kb. 400 további önéletrajzzal bővül.

Eredeti megjelenés: Profession.hu

Címkék:




       


Grafika: ZuzuDesign