Nem lehet hibázni

Zavaros Eszter két éve az Operaház tagja. Májusban a Figaró házasságában Barbarinaként láthatják a nézők. Gyerekkorától énekel, vonzza a színpad, mégis mindig volt B terve, arra az esetre, ha nem sikerül. Elszántságról, alázatról, szerencsés fordulatokról beszélgetünk, és arról, hogy soha nem szabad hátradőlni.

Gyerekként mit válaszoltál a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre?

Színésznő. Emlékszem, amikor az oviban készültünk a Vakond nadrágja című klasszikusra. Én voltam a kis vakond, de tudtam az összes szöveget, és mindenkinek súgtam. Élveztem a szereplést. Édesanyám balett táncos volt, az Operában táncolt negyven évig. Balettosok között nőttem fel, bent voltam a próbákon, előadásokon, imádtam a nyüzsgést, a jelmezeket, a felhajtást, mindent.

De mégsem lettél színésznő.

Ez édesanyám hatása. Ő pontosan átlátta, hogy ezt a szakmát csak úgy érdemes csinálni, ha abból meg lehet élni. Ez itthon nagyon nehéz, mert sok a színész, kevés a szerep, ráadásul a próza műfaja nem nemzetközi. A színház világa minden országban zárt, és ha valakinek nincs anyanyelvi tudása, akkor esélye sincs bekerülni. Ezzel szemben az operának megvan az az előnye, hogy az ember nyugodtan próbálkozhat külföldön.

Az első kőszínházas szerep: Lili bárónő, Kecskemét, 2009.

Gyerekkorodban milyen viszonyod volt az énekléssel?

Mindig szerettem énekelni és szerettem a zenét is, nyolc éves koromtól fuvoláztam. De ez számomra egyáltalán nem volt tudatos, egyszerűen csak élveztem. Ének-zene tagozatos osztályba jártam, a gimis években tagja voltam az Angelika leánykarnak. Ez egy félig profi kórus, akikkel eljutottam Amerikába, sőt, még a Notre Dame-ban is énekeltem. Hatalmas élmény volt! Egy volt kórustag, aki operaénekes lett, a helyes légzéssel kapcsolatos órákat tartott, ahova én is csatlakoztam. Ott nyílt ki a hangom, és az ő javaslatára kezdtem el komolyan foglalkozni az énekléssel. Tizennyolc évesen lett Schultz Katalin az énektanárom.

Ennek ellenére nem vezetett egyenes út a Zeneakadémiára…

Nem, mert tudatosan készültem a B tervre. Az érettségi után a Pázmány Bölcsészkarára jelentkeztem, magyar-angol-kommunikáció szakra. Végül csak a kommunikáció maradt, amit már az Akadémia mellett fejeztem be.

És mikor került képbe az Akadémia?

Valamikor a harmadik évben már tudtam, hogy el akarom kezdeni. Persze azzal is tisztában voltam, hogy nagyon kemény a felvételi: a komplex zeneelméleti tudás mellett zongorázni is tudni kell, amit én korábban sosem próbáltam. De „ide nekem az oroszlánt is” szellemiséggel belevágtam. És természetesen nem vettek fel, a harmadik rostán estem ki… Nagyon elszánt voltam, ezért a Pázmány mellett egy évig a Szent István konzervatóriumba jártam, hogy felkészüljek a következő felvételire.

Galavari Hannaként Lehár Ferenc: A víg özvegy c. darabjában, Debrecenben, 2013.

A befektetett munka megtérült, és másodszorra felvettek.

Igen! 2005-ben kezdtem el. Pászthy Juli néni vett a szárnyai alá, ő lett az énekmesterem. Az első két év igazán sok kitartást és elszántságot kívánt. Harmad év után, aki akart, szakosodhatott, de én úgy éreztem, még nem tartok ott, hogy opera szakos legyek. Ennek ellenére negyed évben az opera szakosok két előadásába is bekerültem. Ugyanebben az évben Kecskeméten meghirdettek egy előéneklést Lili Bárónő szerepére, és megkaptam. Ez volt az első kőszinházi főszerepem.

Milyen élmény volt az első premier?

Azzal kezdeném, hogy milyen élmény volt az első olvasópróba… Azt sem tudtam, hogy eszik vagy isszák. Prózai gyakorlatom egyáltalán nem volt, de hamar beleszoktam. Azt hiszem, a bemutató a szüleimnek és nekem is örök emlék marad. Izgalmas időszak volt ez, a próbák és a rengeteg előadás. Sokat köszönhetek ennek a szerepnek.

Mi jött ezután?

A diplomakoncert, az első önálló koncert, majd pedig a kérdés: hogyan tovább? Kecskeméten színpadra vitték a Nyomorultak című előadást, amelybe bekerültem 2010 tavaszán, a premierje októberben volt. Aztán játszottam ugyanitt a Víg Özvegyben, de ezután csak kisebb színházi munkáim voltak, amiből nem tudtam megélni. Ezért 2012-ben elhatároztam, hogy ha abban az évben nem sikerül elérnem valamit, akkor bejezem. Ekkor ismertem meg Kaposy Margit nénit, az énektanárnőmet, akihez azóta is járok. És ez volt az az időszak, amikor elkezdtem munkát is keresni. Az első hely, ahova felvettek, egy luxus magánkórház recepciója volt, de a próbaidő után nem maradtam, nem az én világom volt. Aztán az RTL Klubhoz kerültem produkciós asszisztensként. Közben pedig folyamatosan előéneklésekre jártam vidéken és Budapesten is…

Giannettaként, a Nemorinót éneklő Balczó Péterrel, Szerelmi Bájital, Erkel színház, 2014.

És bekerültél az Operaházba.

2013. február 24-én kaptam életem első felkérő levelét! Kemény menet volt. Sok hónapnyi készülés, többszöri előéneklés után beválasztottak a 2013/14-es évadba. A legnehezebb talán a várakozás volt, hogy folyamatosan fenntartsam a motivációmat és lássam a célt. De sikerült. Szerepet kaptam a Szerelmi bájitalban, a Figaro házasságában, a Parázsfuvolácskában és a Rigolettoban.

Miklósa Erika egyszer azt mondta, ő olyan, mint egy versenyló. Hogy lehet ebben a szakmában nyeregben maradni?

Nagyon találó ez a hasonlat. Az énekesi pályán egyszerűen soha nem lehet hátradőlni, mert mindig van valaki, egy rendező, egy karmester, aki azt mondhatja, hogy “nem ő”. Nincs olyan, hogy rossz nap, mindig százötven százalékot kell nyújtani. Az énektanárnőm tanítja azt, hogy amikor énekelek, akkor már nem Zavaros Eszter vagyok, hanem művész. Mindegy, hogy mi van épp veled, hogy fáradt vagy, hogy nem ettél, hogy milyen telefonbeszélgetést folytattál öt perce, mert abban az áriában lelkileg nem lehetsz saját magad. Én ezt most tanulom. Váradi Zita, Sümegi Eszter, Kovácsházi István, Komlósi Ildikó, ők mind egyetlen pillanat alatt tudják hozni ezt a fajta átváltozást. Igazi példaképeim.

Francia királykisasszony a János vitézben (Erkel Színház) Haumann Péterrel és Nyári Zoltánnal
(Fotó: Csibi Szilvia)

Mennyit szoktál gyakorolni?

Nekem ez mindig megfoghatatlan dolog volt. Mit jelent gyakorolni? Minden nap énekelek, de nincs ilyen, hogy odaállok a zongora mellé azzal a felkiáltással, hogy most gyakorlok. Rendszeresen járok az énektanáromhoz, mert nagy szükségem van a vezetésére. Nem értek egyet azokkal az énekesekkel, akik azt mondják, nekik már nem kell… Szerintem aki ezen a pályán van, annak igenis fontos a folyamatos külső visszajelzés. De nem csak az éneklésben kell állandóan fejlődni, a belső nyugalmat és a megfelelő önbizalmat is tanulni kell. Hogy elhiggyem, jó, amit csinálok. Persze a kétség motivál is, hogy mindig jobbá váljak.

Hol láthatnak a nézők?

Májusban négy alkalommal kerül színpadra a Figaró házassága, melyben Barbarina szerepét énekelem. Június 1-jén a Filharmóniai társaság koncertjén énekelek, ahol a Faust ünnep keretein belül a témához kapcsolódó remekműveket mutat be a zenekar. Aztán pedig jön az idei nyár legnagyobb kalandja: két hetes Operaturné Japánban!

Eredeti megjelenés: www.marieclaire.hu