Újra itt a nyár!

“Jaj, úgy élvezem én a strandot, ottan annyira szép és jó, annyi vicceset látok-hallok, és még bambi is kapható…” Nyaranta gyakran eszembe jut a klasszikus dal refrénje, ami sok-sok év távlatából sem veszített aktualitásából, sőt!

Gyerekként, amikor a nyár még legalább három hónapig tartott és a borús idő igazi ritkaságnak számított, menetrendszerűen minden napot a kisvárosi strandon töltöttünk. Egy medence, némi füves rész, és sok beton. Lehetett fürdeni és napozni. És gyakran sípolt az úszómester, ha valaki bele mert ugrani a vízbe. Ha megéheztünk, a strand egyetlen büféjéből lehetett ebédnek valót választani: én kivétel nélkül az amerikai hot-dognak keresztelt, sajtos-zöldséges-virslis kifli mellett tettem le a voksom. Barátnőm elmondása szerint desszertnek sosem hagytam ki a vattacukrot, amit én természetesen cáfolok, de tény, hogy ma is bármikor elcsábulok, ha a színes, pálcikás édességről van szó… Szerettem ezt a hangulatot, a hot-dogra pedig most is pont olyan sok zöldséget pakolnak, mint anno. Remélem az a büfé még sokáig őrizni fogja a szünidők emlékét…

Hosszú ideig kimaradt az életemből ez a strand-élmény. Lett helyette vízipark meg élményfürdő, hullámmedencével, sodrófolyosóval… Új, modern, vagány. Az az előnye tagadhatatlanul megvan, hogy így a fürdőzés már nem csak a meleg hónapokra korlátozódik, bármikor megmártózhatunk, amikor kedvünk tartja. De általában nincs hot-dog, hekk és gofri sem… Meg mintha még valami hiányozna. Azért mégis csak más megjelenni valamelyik aqualandban és elfoglalni egy csinos kis nyugágyat, mint leheveredni a törölközőre a medence mellé…

A hétvégén pótoltam a kimaradt kalandot, és egész napos lustálkodást terveztem egy békebeli strandon, ráadásul tóparton. A belépő kerek négyszáz forint! Azt hallottam, tavaly emelték fel háromszázötvenről, de gondolom úgy voltak vele, hogy ez az ár még bírja az idei szezont is. Böngészem a táblát, fehér alapon kék, ragasztott betűk közlik a legfontosabb információkat. Hangosbemondás ára, sátorhely bérlés, délutáni jegy, nyugdíjas kedvezmény… A napozóágy bérlés mellett üresen maradt a sor. Itt feltehetően akkor fekszik valaki nyugágyban, ha hoz magával otthonról.

És van aki hoz is! Kis széket, kis sátrat és… hűtőtáskát! Azt hittem, hogy ez a műfaj egyszer majd kihal, de be kell látnom, hogy örök. Az első, amit a strand területére érve látok, egy soktagú család, hatalmas zöld hűtőtáskával. Örömmel nyugtázom, hogy itt pontosan abban az élményben lesz részem, ami már úgy hiányzott. Jönnek-mennek a generációk, mégis az az érzésem, hogy vannak olyan állandó típusok, akikkel mindig lehet találkozni az igazi strandokon. A hűtőtáskás csak egy a sok közül. Törölközőszomszédunk is ebbe a kétségtelenül „mindent visz” kategóriába tartozott: ahogy a mártózás után megéhezett a család, és előkerültek az ezüstpapírba csomagolt rántotthusik, akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.

Szerintem örök darabnak számítanak azok a strandolók is, akik kizárólag egy kiadós alvás és a feleség/férj kedvéért vonulnak le a partra. Csakis árnyékba! Az árnyékot preferáló tábor egyébként általában nagyobb, mint amennyi fa a területen burjánzik… Így hát elkerülhetetlen, hogy igazán forró napokon közösségi napozásba csapjon át a program, vagyis a törölközők diszkréten összeérnek.

A gyerekekkel érkezőknek sosincs könnyű dolguk: kártya, labda, felfújható csónak és egyebek adják a szülői szórakoztatócentrum kellékeit. Ezt esetleg megtoldják egy félsátorral, ha esetleg lecsúsztak az árnyékos helyekről, de óvatosabbak ott is felállítják, ahová biztosan nem fog sütni a nap. Kosár, táska, pokróc, törölközők, üdítők, rágcsálnivalók, mintha legalább két napos útra csomagoltak volna. Anya általában aggódik és mindig a naptejet kenné, a lurkók meg folyton a vízben lógnának, ami sosem hideg… Persze mindig vacogva szaladnak ki, törölközőbe bújnak, hogy aztán pár perc múlva már újra pancsoljanak. A szülőknek meg a haja áll égnek…

A vízben szerelmesen összebújó párok, a vihogó kamaszok és a söröző férfiak is állandó résztvevői a vízparti összejöveteleknek. Akiket különösen kedvelek, a feltehetően nyugdíjas nénik-bácsik csoportja, akik kényelmes székeiken ülve, félig felöltözve szemlélik az eseményeket. Látnivaló akad bőven, mintha egy több órás szappanoperára váltottuk volna meg a jegyünket. A kölcsönös leskelődés elkerülhetetlen…

És ha megunjuk a mozit, a strandmenü széles repertoárját kínálják a fabódék… Hekk, lángos, palacsinta, főtt kukorica… És nicsak, az ott egy vattacukorárus?