2018. március (5)
2018. február (3)
2017. december (2)
2017. november (3)
2017. október (3)
2017. július (3)
2017. június (4)
2017. május (4)
2017. április (3)
2017. március (5)
2017. február (5)
2017. január (1)
2016. december (2)
2016. november (1)
2016. október (1)
2016. szeptember (1)
2016. augusztus (2)
2016. június (2)
2016. május (2)
2016. április (2)
2016. március (1)
2016. február (1)
2016. január (5)
2015. december (4)
2015. november (2)
2015. október (1)
2015. szeptember (1)
2015. augusztus (2)
2015. július (2)
2015. június (1)
2015. május (2)
2015. április (2)
2015. március (2)
2015. február (10)
2015. január (2)
Címkefelhő
ajándék barátság bizalom boldogság bonbon Budapest cipő csokoládé cél egészség első benyomás emlék futás férfiak főnök gyerekkor gyógyulás hatékonyság idő időbeosztás inspiráció jövő kaland kapcsolat karnevál karrier kihívás kisugárzás kitartás kommunikáció kreativitás közösség különleges magassarkú metropolisz mosoly motiváció mozgás munka munkahely nevetés nyitottság nyár nő nőiesség nők pihenés Rotterdam részmunkaidő siker szenvedély szerelem szeretet színház Születésnap találkozás tapasztalat teljesítmény Thaiföld tisztelet tudatosság tánc utazás verseny visszatekintés várakozás zene állásinterjú álláskeresés élet élmény érzelmi intelligencia önbizalom önismeret öröm
Brooklynban történt…
2015-10-25 23:21Éles fékcsikorgás hasított a levegőbe. Hátrafordultam, tudtam, hogy az elkerülhetetlen csattanás következik. Ehelyett puffanást hallottam. Láttam, ahogy a test földet ér… „Mi volt az? Egy ember.”
Ijedtemben elkaptam a tekintetem. Tudtam, hogy komoly baleset történt, de az agyamnak kellett némi idő, hogy összerakja a képkockákat. Közben a barátnőm már hívta is a mentőket. Míg mi a legpontosabb tájolással voltunk elfoglalva, a szemem sarkából láttam, hogy valaki rohan a sérült felé.
Az egy percnyi döbbenet után többen is segíteni indultak. Az autók megálltak, egy másik járókelő is a mentőkkel beszélt. Az addig hangos utca elcsendesült. Az ijedtséget feszült figyelem váltotta fel. Meg talán bizakodás is, hogy mégsincs akkora baj. Mindenki az elmúlt percekről beszélt.
Lassan összeállt a film: a szabályosan közlekedő piros autó elé lépett egy részeg hajléktalan. Aggódó, és igencsak illuminált állapotú társai is aktívan részt vettek a mentésben.
Kiderült, hogy a férfi, aki szinte reflexből szaladt a földön fekvő férfihoz, szabadnapos mentős volt… Ilyenkor szokás azt mondani, hogy a fickónak szolgálatban volt az őrangyala: bár feltehetően több törést szenvedett, de eszméleténél volt, lélegzett és a legszakszerűbb ellátásban részesült. A megnyugtató információ után én személy szerint a sofőrért kezdtem el aggódni. Vajon ő hogy van? Milyen volt hallania a puffanást? Mit él most át?
Néhány perccel a baleset előtt az utcaképet pásztáztuk: a buszmegállóban két hajléktalan már berendezkedett az éjszakára. Mögöttük nagy élet, a Kakas presszó és a Kakas plusz vendégei töltötték be hangjukkal a teret. Két részeg egy negyed üveg boron civakodott, páran dülöngéltek, mások hangosan nevettek. A két kocsma között non-stop delikát és a megfáradtaknak thai masszázs kínálta magát. „Mintha Brooklynban lennénk. Már csak egy nagy hordó hiányzik, amiben tüzet raknak…” – jegyezte meg barátnőm.
…vagy egy baleset, egy ittas hajléktalan gázolása, amely minden előzmény nélkül írta át a vasárnap este hangulatát.
Címkék: Budapest • hangulat • vasárnap