A mama pici fia

A cím hallatán biztos többen fogják a fejüket, vagy elmosolyodnak magukban, ahogy felidézik a saját sztorijukat. Igen, hölgytársak, ez az a férfitípus, ami hódításaink során kikerülhetetlen, és egyszer biztosan belefutunk. Jó esetben tanulunk az első esetből, és vagy nem lesz második, vagy már okosabban vesszük az akadályokat, bár ehhez igen elsöprő érzések szükségeltetnek…

Mr. Tökély. Vagy mégsem?

Hogy honnan ismerhető fel? Sehonnan. Elsőre pont olyan lesz, mint azok a pasik, akik már rég kibújtak anya szoknyája alól. Sőt. Frissen vasalt ing, szépen borotvált arc, kellemes illat. A lakása makulátlan, nincsenek földre dobott zoknik, üres sörös dobozok, az edények a mosogató helyett a szekrényben sorakoznak… Megfogtuk az Isten lábát, gondoljuk. Aztán megcsörren a mobilja.

A mama az. Néhány kedves szót váltanak. Mi még büszkébbek vagyunk lovagunkra, mondván, milyen remek, hogy végre egy olyan férfival akadtunk össze, akinek normális a viszonya a családjával. Nem sokkal később újabb telefoncsörgés. Ismét a mama az. Sietős „köszi, majd elhozom az ingeket” mondat hagyja el a tökéletesnek hitt lovag száját. De talán csak nem volt ideje kimosni őket, vagy elromlott a mosógép, magyarázzuk magunknak. Újabb randi, újabb telefoncsörgések… És persze ismét a mama az. Igazán gondoskodó… Kicsit mintha túlságosan is. Mint kiderül, a drága mama kezeitől ragyog a legénylakás, ő tölti fel a hűtőt, és készíti a polcra a kellemes illatú arcszeszt…

Határtalan önérzet

Ezzel talán még együtt lehetne élni, bár igencsak hangsúlyos az a talán. Néhány együtt töltött este, és közös ébredés után arra is fény derül, hogy választottunk tagadhatatlanul önállótlan, ellenben remekül osztja az utasításait és szemrebbenés nélkül kiszolgáltatja magát. Hiszen a mama mindig mindent megtesz, hogy az ő drágája kedvébe járjon, mert hát a kicsi fia rengeteget dolgozik, ott az a sok külföldi út, és még a konditeremben is állandóan kínozza magát… Ezt már az egyik közös családi ebéd alkalmával van módunk megtudni. Egyből azt is megértjük, honnan lovagunk csillogó önbizalma. Van ki fényezze…

De a kötelező és sérthetetlen családi evészet során az is kiderül, hogy a drága mama nem csak azt tudja, mit enne épp legszívesebben az ő drágasága, de még azt is, hogy mi is farkas éhesek vagyunk, és pontosan azt akarjuk enni, amit ő elénk rak, gondosan kiporciózva. Apelláta nincs… Ahogy udvariasan segédkezünk az asztal leszedésében, majd nekiállnánk a mosogatásnak, máris kapjuk a kioktatást, miért nem jó úgy, ahogy mi szoktuk, miért úgy kell, ahogy a drága mama csinálja… És közben kisfia szomjazó tekintetéből is olvas, és egy doboz hűtött sörrel siet be a szobába…

Megszoksz vagy megszöksz

Tehetünk próbálkozásokat arra, hogy szerelmünket leválasszuk az anyjáról, és meggyőzzük, hogy egy harmincas (negyvenes…) pasi már be tud vásárolni, a mosógép is könnyen kezelhető, és szívesen segítünk az ingek vasalásában is. Még ha pasink hajlik is erre az új életformára, akkor is ott marad az a léc, amit soha nem fogunk tudni átugrani. A mama. Aki sértődéssel veszi majd tudomásul minden törekvésünket, amellyel elindítjuk fiát az önállóság felé, és ádáz vetélytársat lát bennünk, aki megpróbálja elvenni tőle az ő pici kincsét… Megoldás nincs. Vagy megtanulunk együtt élni a ténnyel, hogy a mama mindig a kapcsoltunk része lesz, mindig mindent jobban tud nálunk, és esélyünk sincs a nyomába érni; vagy még azelőtt szedjük a sátorfánkat, mielőtt nagyon belebonyolódnánk ebbe a kapcsolatba…

Eredeti megjelenés: www.ricsajok.hu