Az idő luxus

Te láttál már csigát mászni esőben, a nedves aszfalton? Sokkal gyorsabban halad, mint egyébként! – újságoltam gyermeki lelkesedéssel. A férfi elgondolkodva válaszolt. Nem, még soha nem volt erre időm…

Napokig motoszkált a fejemben ez a gondolat. Na nem mintha esőben csigát figyelni olyan nagy szám lenne, én is csak egy percre álltam meg. Inkább a lehetőség miatt, a múló idő miatt. Megállni annyit jelent, hogy nem rohanunk folyton, hanem észrevesszük és megéljük azt a sok kis apróságot, amely az élet nagy dolgai között húzódik meg.

Rengeteg feladatunk van nap mint nap, sokszor rutinból cselekszünk, a gondolataink pedig máshol járnak. Szükséges, hogy így legyen, mégis úgy érzem, néha meg kell nyomni a szünet gombot. Csak pár percre… Amikor megállunk, az azt is jelenti, hogy jelen vagyunk a pillanatban. Nem csak tovaszáll, hanem merítünk is belőle valamit.

Hiszem, hogy az idő nem pénzkérdés. Attól, hogy valakinek vastag a pénztárcája, ugyanúgy 24 órával gazdálkodik. Sokan mondhatják, hogy persze, de akinek van egy lemeríthetetlen bankkártyája, bármit megvehet magának. Ez igaz. De időt mégsem. És azt a szemléletet sem, amely képessé tesz arra, hogy élvezzük az élet sokszor láthatatlannak tűnő örömeit.

Gyakran elvágyódunk onnan, ahol élünk, dolgozunk. Mert szürke, mert unalmas, mert ismerős. Amikor utazunk, mintha kinyitnánk a szemünket, és egyben szemléletet is váltanánk. Olyankor feltűnik a számtalan szín és érdekesség az új helyen. Mert nem sietünk sehova. Mert van időnk megállni egy fotóra, kiülni egy teraszra, és a napfényben kortyolni a kávét, elmélázni a vízparton, lehajolni egy szép kagylóért, vagy gyönyörködni a naplementében.

Az utazás mindig nagyon különleges, és olyan élményeket ad, amelyek tágítják a világunkat. Ezt semmi sem pótolja. Ugyanilyen biztos vagyok viszont abban is, hogy olykor a lassabb tempó a megszokott életünkbe is új árnyalatokat lophat. Mint a csiga egy esős estén. Vagy a kedvenc bögrénkből elfogyasztott finom tea, amikor épp semmi mást nem csinálunk, csak bekuporodunk a kényelmes fotelbe, és élvezzük az ízeket. Egy illatos fürdő. Egy mosoly a pékségben. A kedvenc zenénk. Egy villásreggeli vagy az olvasztott csokiba mártott gyümölcsök zamata… A sor végeláthatatlan. Csak engedjük meg magunknak…

Ha néhány percnél több időt is szánunk erre az érdekes felfedezésre, érdemes sétálni egyet arra, amerre már számtalanszor jártunk. Megfigyelni a tavaszi vagy őszi fényeket, a fák zöldjét, az ég kékjét, beszívni az illatokat, elmerülni a kedves részletekben… Rácsodálkozni, mennyi szépség mellett haladtunk el már oly sokszor. Egy ilyen séta alkalmával lettem szerelmes újra szülővárosomba, Esztergomba, csak mert volt időm keresztülsétálni az ismerős utcákon…

Vannak, akik nagyon jól bánnak az idővel, és profi módon osztják be. Az ő szemükben én biztos pazarlok. Nincs is óra a lakásomban. És azt a luxust is megengedem magamnak, hogy olykor ne siessek sehová, és haszontalannak tűnő apróságokkal töltsek el perceket, órákat. Számomra ezek teszik teljessé a napokat.

Veled mindig történik valami! Tudsz élni! – jegyzik meg olykor a barátaim, sokatmondó mosollyal az arcukon. Igen… Minden napra juthat egy különleges pillanat. Csak rajtunk múlik, hogy mit kezdünk az idővel.