2018. március (5)
2018. február (3)
2017. december (2)
2017. november (3)
2017. október (3)
2017. július (3)
2017. június (4)
2017. május (4)
2017. április (3)
2017. március (5)
2017. február (5)
2017. január (1)
2016. december (2)
2016. november (1)
2016. október (1)
2016. szeptember (1)
2016. augusztus (2)
2016. június (2)
2016. május (2)
2016. április (2)
2016. március (1)
2016. február (1)
2016. január (5)
2015. december (4)
2015. november (2)
2015. október (1)
2015. szeptember (1)
2015. augusztus (2)
2015. július (2)
2015. június (1)
2015. május (2)
2015. április (2)
2015. március (2)
2015. február (10)
2015. január (2)
Címkefelhő
ajándék barátság bizalom boldogság bonbon Budapest cipő csokoládé cél egészség első benyomás emlék futás férfiak főnök gyerekkor gyógyulás hatékonyság idő időbeosztás inspiráció jövő kaland kapcsolat karnevál karrier kihívás kisugárzás kitartás kommunikáció kreativitás közösség különleges magassarkú metropolisz mosoly motiváció mozgás munka munkahely nevetés nyitottság nyár nő nőiesség nők pihenés Rotterdam részmunkaidő siker szenvedély szerelem szeretet színház Születésnap találkozás tapasztalat teljesítmény Thaiföld tisztelet tudatosság tánc utazás verseny visszatekintés várakozás zene állásinterjú álláskeresés élet élmény érzelmi intelligencia önbizalom önismeret öröm
Félmosoly
2016-10-10 18:00“…Nem tudom elfelejteni azt a három nőt ott az esküvő öltözőszobájában. Fővárosi lagzi volt,egy külső kerületben, de akkor is fővárosi. Szóval három nő beszélgetett a nem túl tágas szobában, ahová a mulatozók hangja sem szűrődött fel. Meg talán nem is hallották volna, mert volt valami nehéz akkor, ott abban a helyiségben.
Az egyik nő a kanapéra kuporodott, elegáns ruhája alá húzva a lábait. A másik a földön ült, még a nászajándékokat csomagolta. A harmadik a fotelben. A férfiak volt a téma. A halvány mosolyok, a messzire révedő tekintetek nem tudták elfedni a szavak mögött húzódó csalódottságot. A megadó várakozást, a kérdőjeleket.
Ahogy ez a három nő megbeszélte, hogy vészeli át hetek, hónapok (khm…évek) üresjáratait. Önkritikát élesre állítva, mantrázva, olykor egy szeretőt csatarendbe állítva, munkába temetkezve, önmeggyőzve… Nem magányról beszéltek, még csak nem is egyedüllétről, de akkor is…
Teljesen olyan volt ez a jelenet, mint egy kimerevített Szex & New York rész. Csak ez nem úgy végződött, mint a sorozatepizódok szoktak. Mert ez nem is egy film. Tanulság sincs, legfeljebb egy félmosoly…”
