Felvétel indul!

Vannak napok, amikor a hülyeségfaktor bizonyosan magasabb az átlagosnál. Amikor semmilyen összefüggés nincs a történések között, és a körülöttünk lévők cselekedeteit csak egy dolog magyarázhatja: bal lábbal keltek fel, vagy esetleg a holdállás miatt rosszul aludtak. Vagy valami hasonló.

A tipikus hétfő. Mindenki kissé még lelassulva, mégis túlbuzgó lendülettel veti bele magát a munkába, és elkezdi indokolatlanul komolyan venni saját magát. Amikor nincs prioritás, minden fontos. Amikor keresztbe kommunikálunk, de nem mondunk semmit. Amikor nagyon keresünk valamit, ami már teljesen lényegtelen. Amikor egy órát meetingelünk valamiről, ami nem több időpazarlásnál. És ha igazán hatékonyak vagyunk, még olyan problémákat is generálunk, amelyek amúgy nem is léteznek.

Az ilyen napokon (és ide tetszőlegesen a hét bármelyik napja behelyettesíthető) lehetetlen tervezni, és a hangot is nehéz megtalálni, bárkivel. Mert jönnek az üres tekintetek és a bugyuta kérdések. Persze nagyon kíváncsi lennék, vajon más is ugyanezt a filmet nézi-e, amit én. Mielőtt magával sodorna az ár én ugyanis felveszem a képzeletbeli sok D-s szemüvegem, és elkezdem kívülről szemlélni az eseményeket. És így nézve már egészen szórakoztató.

Tapasztalatom szerint akár kisebb családi vállalkozásnál, akár országokon átívelő multinál tölti az ember a drága idejét, vannak állandó szereplők és kiszámítható fordulatok. (Tisztelet természetesen a ritka kivételt jelentő cégeknek!)  Az egész olyan, mint egy szappanopera, csak a szöveg nincs előre megírva. (Bár néha egészen sejthető.) Szinte minden a főszereplő játékán múlik. Ha az ő alakítása másod osztályú, a többiek csak ripacskodhatnak mellette. És a legtöbbször összetartás sincs a stábtagok között. Hisz ahol kettőnél több szereplőt írtak a sztoriba, ott elkezdődik a klikkesedés, és ha már van legalább két tábor, az áskálódás is önálló fejezeteket kap. De ez még csak a jéghegy csúcsa. A szemfüles nézők a jelenetek, sőt, akár a díszletek mögé is látnak. Na ők veszélyesek. A többiek szemében.

De szerintem nézőként élhetők át legkönnyedebben az ilyen hétköznapok. A kaotikus hétfők és a világmegváltó péntekek. Amikor az ember megteszi ugyan, amit szerepe szerint kell, de nem engedi be magába a sztorit. Mert ezeknek az összefüggéstelen epizódoknak, amelyek hétről hétre követik egymást, nincs is sztorija. A lényeg, valahol máshol keresendő. De vajon a szereplők tudják, hogy én min mosolygok?

Címkék: hétfő • játék • mosoly • szappanopera