Harminc fok, novemberben

Két hét nyár a télben – ezzel a gondolattal kezdtük el szervezni a thaiföldi utazást. Szinte spontán esett a választásunk pont erre a távoli helyszínre, a lényeg az volt, hogy izgalmasan ismeretlen és kellemesen meleg legyen. Aztán szépen lassan kiderült, miért is kellett pont akkor, pont ott lennem…

Nem jártam korábban Ázsiában, így csak egészen halvány sejtésem volt arról, hogy mire is számíthatok. Néhány kalandor barátom igyekezett felkészíteni, persze a kultúrsokk így sem kerülhető el, és az igazat megvallva, hozzá is tartozik az élményhez.

Az Arany Buddhával

Tizenhárom óra repülőút után érkeztünk meg Bangkokba. Az első benyomásom a fülledt metropoliszról egészen pozitív. Soksávos autóutak, némi dugó, és a korábban vázolt ázsiai látkép. Bangkokot nehéz néhány mondatban bemutatni. Egyszerre lüktet és mégis nyugodt, semmihez sem hasonlítható.

Azt olvastam, hogy aki a thai fővárosba érkezik, „kereső”. Keres egy választ, vagy magát a kérdést. Bármit, ami továbblendít egy holtpontról, lezár vagy épp új fejezetet nyit. Ahogy az szabadság előtt lenni szokott, rengeteget dolgoztam, három fronton igyekeztem észrevétlenné tenni a távollétemet. Sokáig úgy tekintettem erre az útra, mint egy hagyományos nyaralásra, csak kicsit messzebb. Aztán ahogy közeledett az indulás napja, valami megváltozni látszott.

Elkezdtem fizikailag és átvitt értelemben is rendet rakni magam körül. Kiszortíroztam, amire már nincs szükségem. Akkor döbbentem rá, hogy én is keresőként érkezem majd az angyalok városába. Hogy lesz egy Thaiföld előtti és egy utáni rész. Az elmúlt tizenegy hónapban sok minden történt velem, de bizonyos tapasztalatok nem éppen a pozitív listára írhatóak. Ami persze az élet rendje, mégsem fogadtam mindent ilyen könnyedén. Novemberben eljött az idő, hogy a tanulságokat levonjam, és ami már elmúlt, azt magam mögött hagyjam.

                        Erawan vízesés                                                             Híd a Kwai folyón

Thaiföld tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember kicsit magába nézzen, és rendezze a gondolatait. Itt lelassulni nem csak a nyaralós értelemben lehet. Egyszerűen van valami a levegőben, aminek a hatása leírhatatlan. Leírhatatlanul jó. Bangkok látnivalói vagy a buddhizmussal, vagy a királysággal kapcsolatosak (illetve az étkezéssel és a vásárlással, de erről majd máskor).  Bár a mi kultúránkban Buddha egyáltalán nincs jelen, a meglátogatott templomok mégis megigéző nyugalmat árasztottak, és felszabadítóan hatottak rám. Ahogy újdonságként éltem meg azt a számtalan lehetőséget is, amikor némi adomány fejében a kívánságaimat, legbensőbb vágyaimat fogalmazhattam meg. Gyertyát gyújtva, harangot kongatva, pénzérméket fémedénybe ejtve… Európában trénerek és önfejlesztő könyvek tanítják a jól megfogalmazott kérések pszichológiáját, ott pedig ez a hétköznapok természetes része.

A thai emberek rendkívüli elfogadással és megelégedettséggel élik az életüket. Tudom persze, hogy ez a vallási sugalmazás tartja működésben a hatalmas különbségektől nem mentes rendszert, mégis van ebben a mentalitásban valami példaértékű. Rádöbbentem például, hogy nem vagyok elég gyakran hálás a mindennapjaimért. Pedig bőven van miért. Mindössze a nézőponton és a szándékon múlik, mit veszünk észre, mi van ránk hatással… És hogyan reagálunk a történésekre. Mert ahogy a thai példa mutatja, lehet ezt kevesebb stresszel, felesleges idegeskedés nélkül is.

A Bangkokban töltött öt nap felejthetetlen. Az új benyomások feltöltöttek, más perspektívákat mutattak, nyitottabbá tettek. Mindezekre szükségem volt ahhoz, hogy a történetem előző bekezdésének végére pontot tegyek, és leírjam az új szakasz kezdőbetűjét.

A téli nyár Phuketen folytatódott. A szállásunk egy dombon volt, olyan kilátással, mint a képeslapokon. Csak ugye élőben… Nem tudtam betelni a magasra nyújtózó pálmákkal, a buja zölddel, a végeláthatatlan tengerrel, majd az első naplementével. Aztán ahogy végigsétáltunk a tengerpart felé vezető utcán, a kontrasztok jegyében utolért a kultúrsokk. Igazi thai kifőzdék, mosodák, kóbor kutyák, szemét… Azt gondolom, hogy Thaiföld valakit vagy lenyűgöz, vagy messzire űz. Ez megint a korábban említett nézőponton múlik. Mivel engem már lenyűgözött, másnap már észre sem vettem mindazt, ami előző este úgy arcul vágott. Mert nem volt fontos. Bár komfortzónán kívül kerültem, de ez mégsem volt kellemetlen. Olyan volt, mint egy különleges próbatétel. Különleges jutalommal.

Phuket és környéke ugyanis csodálatos. A természeti adottságok nehezen felülmúlhatóak. Apró szigetek, hatalmas sziklák, háborítatlan növényzet, türkiz víz, fehér homok, és a pálmák… Ja meg persze az időjárás: átlagban harminc fok napközben, huszonhét este, némi párával fűszerezve, hogy megkapjuk a hamisítatlan trópusi életérzést. Azt, ami úgy igazán mélyre hat, amit meg akarsz őrizni, és magaddal akarsz vinni. Itt még inkább ráeszméltem arra, hogy sokszor rosszul hangsúlyozunk az életben, és nem arra figyelünk, ami valóban figyelmet érdemel.

***

Ahogy becsukom a szemem, gyors egymásutánban villannak fel a szemhéjam előtt az elmúlt két hét képkockái az utolsó éber hajnalon. Megszámlálhatatlanul sok élmény, színes, magával ragadó pillanat. Tényleg olyan, mint egy jól összevágott imázs film. Ahogy én láttam és éreztem Ázsiának ezt a semmihez sem fogható szeletét. Színek, illatok, ízek: olyan dimenziók ezek, amelyeket nehéz pár szóban megragadni. Talán teljesen lehetetlen is. Mindenkinek megvan a maga Thaiföldje. Ahogy megélte, odabent. Sokkal több volt ez az út, mint pusztán két hét kikapcsolódás az egyre hűvösebb otthoni mókuskerékből. Izgalmas kihívás volt megnézni, mi van a tervszerű dobozomon túl. Sokkal könnyebben ment, mint gondoltam. Lehet, hogy itt a nyitottság benne van a levegőben, nem tudom. Számomra sok tanulságot is hozott a nyaralás arról, hogy az életet egészen másképp is lehet élni, mint azt mi Európában megszoktuk.

Dübörög bennem a mindenfelé megtapasztalt kettősség: gyors és lassú, nyüzsgés és nyugalom, modern és elmaradott, csillogó és koszos, ledér és hagyományos értékeket tisztelő…  Azt hiszem, jó pár hétbe telik majd, hogy lecsillapodjon bennem ez a rengeteg hatás. Most lebegés van. Rég éreztem magam ennyire jól. Ennyire boldogan. Ennyire felszabadultan. Azt hiszem, vissza fogok még térni, hogy megint, még jobban vagy épp teljesen másképp élhessem meg mindazt, amit ez a hely tartogat. De az már egy következő fejezet lesz. Ez az aktuális viszont épp most kezdődik.

Thaiföld után.