Jóban lenni önmagammal

Tallós Ritával egy nyüzsgő kávéházban találkozunk a Vígszínházzal szemben. Talán a klasszikus enteriőr vagy a színház közelsége teszi, de igazán különleges a hely atmoszférája. Ahogy helyet foglalunk, a szomszéd asztal felől kíváncsi tekintetek szegeződnek ránk. Nagyon szeretem a színésznőt! – hangzik az őszinte vallomás. Ritánál 2013 őszén diagnosztizáltak mellrákot. Gyógyulásról, tanulságokról, örömteli életről beszélgetünk.

Sugárzol! Hogy vagy most?

Köszönöm, jól! Megint levágattam a hajam rövidre, bevált! (nevet)

Eszerint volt pozitív hozadéka is a betegségednek?

Amikor a kemo hatása miatt a fiamnak le kellett vágnia a hajam, az akkor nem volt vicces. Nehéz volt először tükörbe nézni. De azt hiszem, nagyon sok múlik a környezeten. A férjemnek annyira tetszettem kopaszon, hogy hívott egy fotóst, hogy megörökítse. Így könnyű jól érezni magam.

Gondolom nehéz pillanatok így is voltak. Mi volt az első gondolatod, amikor meghallottad a diagnózist?

Megijedtem, hatalmas sokk volt, mert az ember egyből a legrosszabbra gondol. Aztán később megtudtam, hogy bár félelmetes dolog a mellrák, mégis ez a betegség – úgymond – legjobb típusa. Elszigetelődik a szervezetben, nem kerül be olyan könnyen a véráramba, nagyobb az esély a gyógyulásra. És persze az is fontos, hogyan reagálnak a családtagok: ha higgadtak maradnak, és nincs hisztéria, az rengeteg pozitív energiát ad.

Féltetted a testedet? Hogy mi fog vele történni, és mi lesz azután?

Színésznőként a testem a munkaeszközöm, így rengeteg kérdés kavargott a fejemben. Amikor a műtőbe betoltak, nem tudtam, hogy fogok kijönni onnan… Ráadásul egy friss szerelemben voltam benne. Nyilvánvalóan ilyenkor az élet a legfontosabb, minden más másodlagos. De azt mondhatom, hogy szerencsém volt, ebben is.

Hogyan hatott a nőiességedre a betegség?

Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, mert a páromnak hála, nem érzem, hogy csorbult volna a nőiességem. Még a mellműtét előtt azzal viccelődött, hogy arra kell vigyázni, amiből csak egy van, mellből viszont van kettő. A humora sok nehéz helyzeten átsegített. Ez igaz volt a kopaszságra is. A nászutunkon voltunk, amikor azt mondta, hogy hagyjuk a fenébe a parókát. Az egész nyarat paróka nélkül töltöttem, és kifejezetten élveztem, ami valószínűleg a színészi extrovertáltságomból fakadt.

A kezelések mellékhatásai, a rosszullétek mennyire viseltek meg? Volt mélypont?

Az első kemoterápia után négy napig nem ettem, nem ittam, csak feküdtem, nagyon gyenge voltam. De a férjem könnyed hozzáállása átlendített ezeken a nehézségeken. Ezt csak így lehet. Ha láttam volna a szemében a pánikot, a félelmet, valószínűleg én is kétségbe esem. A kemok első hetében úgy mondtuk, hogy zombivá váltam. Ezért úgy alakítottuk, hogy mindig a kezelés előtti szombaton játszottam az Alt duettben, amúgy meg jöttek a barátok, főztem, vasaltam és sokat telefonáltam. Sándor Erzsi kolléganőm is végigment a mellrákon, vele nagyon sokat beszéltem. Ő mondta azt egyszer, amikor türelmetlenkedtem, hogy nyugodjak meg, ez még rosszabb lesz, de ki fogom bírni. És így is lett. Sokat segített az életminőségemen, hogy a diagnózis után azonnal kiegészítő terápiát kezdtem, és ezt folytatom azóta is.

Egy ilyen súlyos betegségnek köztudottan lelki okai is vannak. Hogyan néztél szembe ezekkel a tényezőkkel, hogyan dolgoztad fel a múlt negatív élményeit, amelyek ide vezettek?

Pontosan tudom, hogy mivel okoztam magamnak a rákot. Emberi konfliktusokról, családi kapcsolatokról van szó, és a pályámon is meg kellett küzdenem nehézségekkel. Hiába álltak mellettem a szeretteim, a barátaim, egy pszihoterapeuta segített a helyére tenni a múlt sérelmeit. Szükségem volt arra, hogy valaki újra és újra meghallgasson, mert a megoldáshoz csak így lehet eljutni. Általánosan igaz, hogy mindig minden problémát meg akarunk oldani, de ez nem mindig lehetséges – ez egy fontos felismerés számomra. Ha én mindent megtettem egy szituációban, akkor az már csak a másikra tartozik. Meg kell tanulni elengedni a nyomasztó dolgokat és lezárni ezeket a helyzeteket.

A betegség, és ezek a tanulságok mennyiben változtattak meg? Másképp éled a hétköznapokat, kezeled az elkerülhetetlen konfliktusokat?

Nem lettem Assisi Szent Ferenc, és nem ölelek keblemre minden embert. De sokkal nyugodtabban élek, köszönhetően a páromnak, ugyanis a játszmák és csatározások teljesen hiányoznak a párkapcsolatomból. Egyetlen dolgom van, hogy élvezzem az életet. Talán önzőbb is lettem, mert nem vagyok hajlandó megváltozni szituációkban, igyekszem azt tenni, amit szeretek, és ami nekem örömet okoz.

Ennek megfelelően igazán aktív életet élsz.

Igen, és nagyon élvezem! Hetente kétszer konditerembe járok, háromszor teniszezem és rendszeresen futok is. Emellett angolul tanulok, ezzel is vannak terveim. Természetesen keresem a színházi lehetőségeket, és mindent, ami boldoggá tesz, mert csak egy életem van. Azt hiszem, sok nőnek meg kellene tanulnia szeretni önmagát, és megtalálni azt az utat, ami neki jó. A nők sokszor nem elég bátrak, nem mernek lépni, esetleg kockáztatni. A betegség arra is ráébresztett, hogy senkinek nem fontos az én életem, csak saját magamnak. És én felelek érte. A minap, mielőtt kontrollra mentem, éjszaka felébredtem, és a halálon gondolkodtam, hogy ez vajon csak annyit jelent, hogy elalszunk, és nem vagyunk többé? De valójában nem ez a kérdés, az odavezető út a lényeges! Hogy megteszünk-e mindent azért, hogy ez az út ne fájdalmas és keserves, hanem örömteli és kellemes legyen, kiszűrjük-e a felesleges bosszúságokat és jóban vagyunk-e önmagunkkal.

Eredeti megjelenés és fotó: www.daganatok.hu

Címkék: élet • gyógyulás • mellák • öröm